Oldal kiválasztása

(1.rész)

A tantra egy ősrégi spirituális hagyomány, éppen ezért nem pusztán a szexualitással foglalkozik, tanítása az élet minden területére kiterjed. Ugyanakkor alig van olyan szellemi irányzat itt a földön, ami annak mélységében foglalkozna a szexuális energia átalakításával, vagy akár az emberi, illetve párkapcsolatok energetikájával, mint a tantra. Ez a legteljesebb ilyen ezoterikus rendszer, ami ma megismerhető, elérhető a tanulni vágyók számára.

Először is ahhoz, hogy valakinek egészséges legyen a szexualitása, egészséges kapcsolatának kell lenni a saját férfiasságával, illetve nőiségével. Ezért a tantrában kiemelt szerepe van a nőknél a Shakti-állapot megélésének (ami a nő isteni jellege), a férfiaknál pedig a Vira, a spirituális hős állapotának (vagyis a magasabb rendű férfijellegek felébresztésének). Amikor elkezdjük élni ezeket az állapotokat, akkor a hétköznapi lényünkből átlépünk egy magasabb szintű létezésbe, ami valójában mindnyájunkban megtalálható, csak nem tudjuk, hogyan éljük meg.

Egészen addig a szexualitásunk is csak egy kezdetleges csíraállapotban szunnyad.

A tantra szerint a nemiség magasabb rendű megélésének egyik legfontosabb eleme, hogy a kedvesünket intenzíven csodáljuk. Ha megtörténik ez az átlényegítés, akkor a szív, a lélek szintjén tudunk a társunkra tekinteni, és meglátjuk benne az igazi, eredendő szépséget, valamint lényének magasztos jellegeit.

Férfiként úgy vagyunk kondicionálva, hogy bár többnyire nyújtunk is a nőnek valamit az erotikus együttlét során, de alapvetően saját magunkat akarjuk boldoggá tenni a nőn keresztül. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a férfi a saját vágyai kielégülésének elérésére használja a nőt. Vannak erre bejáratott utak – meg kell simogatni a nőt, meg kell csókolni, tehát törődni kell a nővel –, de a férfi alapvetően önmagára fókuszál.

A nők hozzáállása ennél jóval elmélyültebb, bár köztük is vannak sajnos, akik csak gyors gyönyörszerzésre törekednek. Általában azonban a nőkben sokkal nagyobb az igény a szívbeliségre, az elmélyült érzelmi kapcsolódásra. Az állandóan váltakozó partnerek nem teszik az embereket igazán boldoggá, sőt egy idő után egyfajta lelki elsivárosodás, kiégés lép fel, és végül már nem tudunk örülni olyan mértékig a szexualitásnak, mint amit az megérdemelne.

Sok nő mondja, hogy nem érti, mi ez a nagy felhajtás a szex körül, minden erről szól, a reklámok, filmek, könyvek, mindent ez mozgat az életben, ezzel szemben, amit számukra adott, az csupán morzsányi beteljesülés, múló kis öröm. Nem találják meg benne azt, amire annyira vágynak. A lelkünk mélyén mindnyájunkban nagyon magasztos és szép kép él a szeretkezésről. Ezért hatnak ránk a romantikus regények és erotikus jelenetek a filmekben. Elképzeljük, hogy a harmonikus, meghitt körülmények között történő, szép szeretkezés megérinti, átalakítja egész lényünket. Mindenki erre vágyik, de a valóság ehhez képest nagyon szegényes, ellaposodott, és még csak azt sem tudjuk, hogyan kell a nagyobb beteljesülés felé haladni. Ha megkérdezünk embereket arról, boldogok-e, akkor sokan azt válaszolják, hogy egyszerűen nem tudják, hogyan kell boldognak lenni. Ez azért van, mert nincs meg az a képességünk, hogy a saját szívünkkel, lelkünkkel kapcsolatban legyünk. Éppen ezért a szexualitásunk sem lesz kielégítő. Ezen azt értem, hogy nemcsak múló gyönyört élünk át, hanem beteljesítünk valamit abból a nagyon mélyen rejlő lehetőségből vagy ígéretből, ami bennünk szunnyad, várva, hogy felébredhessen Csipkerózsika-álmából.

A tantra válasza erre, hogy egymás csodálata által, a kölcsönös szeretetben való összeolvadás által mindketten közelebb kerülünk az igazi lényünkhöz. Amikor ez megvalósul, akkor átéljük a boldogságot a maga teljességében. Ehhez sokszor nem is kell szexuális aktus. A szeretkezés ugyanis nem jelent feltétlenül behatolást. Egy ölelés is lehet tökéletes szeretkezés. Időtlenül, önfeledten lehet simogatni, csókolni egymást, és ha a boldogság állapota létrejön, akkor az már a beteljesülés. Ha pedig ebben az emelkedett állapotban történik meg a szexuális aktus, az maga a csoda.

Sokan azt hiszik, hogy a tantrikus szeretkezés órákon keresztül tartó szexet jelent. Hogy ugyanazt csinálja a tantrikus, mint mondjuk egy pornósztár, csak nem tíz percig, hanem három és fél óráig. Ez nagyon távol áll a valóságtól. A valódi tantrikus szeretkezésben az idő eltűnik. A hangsúly a minőségre, a lelkiségre kerül. Hogy egyórás vagy nyolcórás lesz a szeretkezés, az majdhogynem mindegy. És itt a szeretkezés kifejezés a kulcs a szex helyett. Szeretkezni csak azzal lehet, akit tényleg szeretünk. A tantra nem elégszik meg a csak vágyból eredő közösüléssel, helyette a szívszintű egyesülésre helyezi a hangsúlyt.

Ha a csodálat, az átlényegítés nincs ott a szeretkezésben, akkor nem lesz tantrikus a szeretkezés. A tantrikus szeretkezés lényege ugyanis éppen a csodálat, az átlényegülés. Mindig irányultsága van, amely nem a vágyak felé, nem az ösztönök felé, nem az állatias jellegünk a kiélése felé, hanem egy nagyon magasztos állapot felé visz. Sokan mondják, hogy szinte meditatív állapotot élnek meg ilyenkor. Azok az állapotok, amit a tantrikus szeretkezés során megélünk, egymásból fejlődnek ki. Egy pár a többórás szeretkezés alatt 15-20 különféle állapotot is megélhet, ezek között lehetnek ismertek és egészen különlegesek is. Vágy, energia, izgalom, boldogság, öröm, sírás, nevetés, de lehetnek úgynevezett szubtilis – finom rezgésű – érzékeléseink is, misztikus, kozmikus kitágulások, egybeolvadás az univerzummal, egymás gondolatainak, lelkének a megérzése, múltbeli eseményeknek a felidézése, vagy akár bepillantást is nyerhetünk előző életeinkbe. Hihetetlenül felerősödnek az érzékek. Nekem például volt egyszer egy nagyon különleges élményem. Egy erdőben álló faházban szeretkeztünk az akkori párommal, és egyszer csak azt éreztem, hogy kitágul a tudatom a körülöttünk lévő erdőben, és bárhová be tudok hatolni a gondolataimmal. Együtt áramoltam a levelekben lévő nedvességgel, éreztem a kis bogarak rezdüléseit, amelyek az avarban tették a dolgukat, egyszerre, egy időben voltam jelen az erdő minden apró kis zendülésében. Nagyszerű élmény volt.

Részlet Singer Magdolna Szextörténetek című könyvéből, HVG Kiadó, 2018

(beszélgetés Ádám Alkimenin tantra oktatóval)

Kövess minket a Facebook-on!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Facebook oldalunkat, hogy mindig értesülj legfrissebb cikkeinkről és programjainkról!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share This

Megosztás

Oszd meg az oldalt az ismerőseiddel!